The Foreboding Sense Of Impending Happiness (Screamworks, 2010)…

“Buta kis cím, de én valahogy szeretem. Ez volt a mi kísérleti pillanatunk az album készítése során.
Linde keze bedagadt. Egyik nap felkelt és az egész keze fel volt duzzadva. Elment az orvoshoz, aki megkérdezte: ‘Linde, Ön szokta magát injekciózni …’  – nem is tudom mit mondott, valami olyasmit, amit a testépítők szoktak használni. Linde meg: ‘Én?! Biztos nem!’ 😀 Kapott valami antibiotikumot, és pihentetnie kellett 3-4 napig.

Szóval így volt egy kis szabadidőnk. Már korábban megírtam a dalt, az eredeti verzió akusztikus, amolyan otthoni demofelvétel. Elkezdtünk kísérletezni vele, és beletettünk mindenféle giccses 80-as évekbeli hangot, amit csak tudtunk. Gondolok itt olyanokra, mint ami például a Giorgio Moroder által írt Berlin számban, a ’Take my breath away’-ben van, ami a Top Gun betétdalként hallható. Valami ilyesmi hangzást szerettünk volna ennek az albumon, csak egy kicsit más módon. Tulajdonképpen az egész dalt egyetlen délután alatt dobtuk össze és átalakítottuk az egészet. Sok ritmikus ismétlődés van benne, ritmusos visszhangok, késleltetett gitár hangok… Szóval ez egy kísérleti darab, és mint olyan, szerintem talán az egyik legreménytelibb dal, remek albumbefejező.

‘I am hanging from a dream gently swinging in the warm autumn breeze come look at the scars smother a heart, opening up no more’ A második versszak pedig így szól: ‘Tip toeing along a strand of your hair suspended inbetween these thoughts and actions miles above reality’ Ez olyan Fellini-s bizonyos értelemben, azt hiszem. Az apró dolgokból hatalmasat, szürreálisat és az átlagostól eltérőt csinál minden lehetséges módon…

Számomra ez egy egészen másfajta dal.  Valami, amit otthon csináltam, Migének meg nagyon tetszett, és úgy gondoltuk, rátesszük az albumra, mint amolyan közjátékot vagy ilyesmit. Aztán Matt (Squire) is belenyúlt, és úgy döntöttünk, ismét szétbombázzuk és megőrjítjük ezekkel az elektronikus hangokkal. Mindenki nagyon jól szórakozott, amíg dolgoztunk rajta, mialatt Linde bepólyázott kézzel pihent. Csak sodródni akartunk az árral, és egyszer csak úgy éreztük, hogy egy gyönyörű albumbefejező szám lenne.

Bár valószínűleg ez lesz az a dal, amit az emberek a legjobban fognak utálni. De nekünk, akik a 80-as években nőttünk fel, talán minden idők a legmegborzongatóbb élménye, mert benne van minden 80-as évekbeli fura hang, amit Vangelis vagy Jan Hammer is használt a Miami Vice főcímdalában. Erről szól az egész… És egyébként Don Johnson aligátorának a neve a sorozatban Elvis! Csak mert ez az egyik leggyakrabban előforduló kérdés a TV-s kvízműsorokban. Emlékszem rá, szóval Elvisnek hívják…” 🙂 /Ville/

|Forrás: HIM Norway|

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield