Nyár, fesztivál, Fezen és love metal…

Már hetek óta azon jár az eszem, hogy illene egy beszámolót írni a Fezenről, ha már egyszer van egy HIM-mel foglalkozó blogunk vagy mi a szösz… 🙂 Az elmúlt napokban több írást is olvastam a koncertről – bizonyára Ti is találkoztatok jó párral  – amelyek között voltak igényes és kevésbé igényes munkák. Ami engem visszatartott eddig – azon kívül, hogy nem vagyok túl jó a koncertek kielemzésében  – az a tény, hogy újat nem igen tudok mondani: egy remek setlist, élőben rég nem hallott nóták, kisebb-nagyobb technikai malőrök, koncert eleji pocsék hangzás, lendületes játék, egy kiválóan éneklő Ville, talán a kelleténél egy kicsivel kevesebb kommunikáció a közönséggel,  egy nagyon hangos tömeg, jó hangulat és mindennek eredménye egy igazán élvezetes esti szórakozás. Dióhéjban összefoglalva.

fezen him erika2
Fotó: Erika Akkerman

Így hát úgy döntöttem, inkább arról írok, nekem miért élmény egy HIM koncert (nem csak a mostani, hanem mindegyik, amelyikre volt szerencsém eddig ellátogatni) és hogy miért is működik ez az egész, amit a srácok művelni szoktak a színpadon.

Amikor az ember megszeret egy bandát vagy egy előadót, valószínűleg az első dolog, ami elnyeri a tetszését, a zene – annak hangulata, hangzásvilága, stílusa. Van, akinek ez elég is. Számomra viszont az is mindig fontos volt, hogy mindezt hogyan adják át a közönségnek, és hogy ama bizonyos zene mögött milyen emberek állnak.

Bevallom, sosem voltam oda az olyan koncertekért, ahol az előadók hatalmas felhajtást csapnak a színpadon, tűzijátékkal, konfettikkel, csillogó-villogó biszbaszokkal meg miegymással, ahol minden egyes mozdulat, minden egyes mosoly előre meg van tervezve, mert ezek engem sokkal inkább egy cirkuszi vagy színházi előadásra emlékeztetnek mintsem egy zenei élményre. Ami ettől persze még lehet jó, azonban én az egyszerűség híve vagyok! És pont ez az, ami miatt nagyon szeretem a HIM fellépéseit. Minden profizmusával, tehetségével és hibájával együtt csak kiáll az az öt srác a színpadra; némi világítástechnikával, élő zenével, lenyomják a saját dalaikat, és Villének sem kell triplaszaltókat vetnie ahhoz, hogy átjöjjön az érzés. Mert lehetnek technikai gondok (igen, azt a koncert eleji hangzást még az én botfülem is észrevette :D), lehet baki a dalszövegben és az is előfordulhat, hogy nem minden énekhang jön ki a legtisztábban, de pont ettől él egy koncert, ebből látszik, hogy öt ember van a színpadon és nem öt beprogramozott robot. Ez a fajta természetesség mindig is nagy erénye volt ennek a bandának, amit én nagyon nagyra értékelek.

11791655_900715283355052_778406434_n
Fotó: Erika Akkerman

A zene mögött álló emberekről pedig hadd osszak meg veletek egy történetet. A Fezen koncert előtt néhány barátommal együtt beültünk egy belvárosi sörözőbe iszogatni és beszélgetni, amikor a szomszédos kávézó teraszán megpillantottuk Migét, Burtont és Jukkát. Első döbbenetünkből feleszmélve gyorsan összekaptuk magunkat, és odamerészkedtünk hozzájuk aláírást kérni és néhány fényképet készíteni, gondolván ilyen lehetőségünk úgysem adatik meg többször. Annak ellenére, hogy pont a pihenőidejükben zargattuk őket (szegény Migé még a kávéjába sem tudott belekortyolni), elképesztően kedvesek és közvetlenek voltak, azonnal teljesítették minden kérésünket. Vidámak voltak, mosolyogtak, még át is integettek nekünk miután visszamentünk a saját asztalunkhoz. 😀 Bár nem is feltételeztem mást róluk, azért jó volt ezt élőben is megtapasztalni.

fezen cafe frei
Fotó: Barbara Pavelcze

No nem akarom itt a bandát meg a tagokat tovább ajnározni, bizonyára nem tökéletesek ők sem és vannak rosszabb napjaik, de számomra úgy tűnik, hogy azért meg van bennük  az alázat – nem csak a zene, hanem a rajongók iránt is. A fellépéseikből pedig valahogy árad az őszinteség, és valószínűleg ezért nem volt  és talán nem is lesz  olyan HIM koncert, amit ne éveztem volna, vagy nem fogok élvezni, ha még egyszer eljutok. 🙂

|Jucus|

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield