Lapozz a negyvenharmadik oldalra…

“Turn to page 43 and you’ll know how I feel…”

 

 Gyönyörű halál a 33. utcában

 

may-1947-life-magazineBizonyára Ti is elgondolkodtatok már Ville titokzatos dalszövegein. A Shatter Me With Hope-ról következzen egy kis érdekesség.
Az Empire State Building 1931-ben nyílt meg, kilátói a 86. és a 103. emeleten helyezkednek el, több mint 300 méter magasságban. Sokan lettek innen öngyilkosok a 30-as, 40-es években, átmásztak a korláton és a mélybe vetették magukat. Sokan nem is az utcán, hanem az épület kiugró részein landoltak, még olyan is akadt, akit az erős szél visszafújt és túlélte! De a legtöbben persze a kövezetre zuhantak.
Evelyn McHale 23 éves volt. 1947 május elsején besétált a szomszédos hotelbe, kivett egy szobát, megírta a búcsúlevelét, melyben arra kérte a családját, hogy hamvasszák el, ne legyen megemlékezés, s ne legyen sírhelye sem. Azt írta még: “A vőlegényem megkérte a kezem, de nem hiszem, hogy bárkinek jó felesége lennék, sokkal jobb ő nélkülem, és mondjátok meg apámnak, hogy túl sok mindent örököltem anyámtól.” Ezután átballagott az Empire State Building-be,  felment a 86. emeletre, levette a kabátját és leugrott. Hatalmas robbanás hallatszott, ahogy egy cadillac-re zuhant. A kocsi tetején a horpadás szinte felvette Evelyn alakját, aki úgy látszott csak békésen alszik a gyöngysorát fogva. Egy fiatal fényképész – Robert C. Wiles – éppen arra járt, annyira megdöbbentette Evelyn szépsége még halálában is, hogy lefotózta őt a zuhanás után 4 perccel. Hirtelen egy éjszaka alatt ikon vált a lányból: a tragikus szépség szimbóluma lett.
A halálakor készült fotón tovább él, még hosszú évtizedekig foglalkoztak vele. Először 1947 májusában a Life magazinban publikálták a fotót és a sztorit a NEGYVENHARMADIK oldalon. Bár már vagy harmincan leugrottak, Evelyn volt az ötödik öngyilkos akkor, három héten belül. Halála olyan nyilvánosságot kapott a fotó miatt, ami elgondolkodtatta az Empire State Building fenntartóit, csak ezután építtettek magasabb korlátokat és alkalmaztak biztonsági őröket, hogy elkerüljék a további öngyilkosságokat. Minden Evelyn utolsó kívánsága szerint történt…bár az, hogy ne emlékezzenek rá, nem teljesült.
Valószínűleg erre a történetre utalhat a Shatter Me With Hope dalszövegének fenti részlete.

|Forrás Evelyn haláláról: Keith York City|

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield