SYNNIN VIEMÄÄ: VIII. FEJEZET

A LEGNAGYSZERŰBB SZERELMES DALOK, 666. KÖTET

AZ ELSŐ ALBUM KÉSZÍTÉSE

A HIM debütáló albumát 15 nap alatt vette fel. Keményen gyakoroltak mielőtt a stúdióba mentek volna, de azt vették észre, hogy nincs elég daluk.

1187030_640137859339856_1433890603_n

Az együttes 1997 nyarán kezdte meg első albumának felvételeit. Tavasszal és még nyáron is rengeteg idejük volt a gyakorlásra, mert hét közben rendszerint nem voltak fellépéseik. Így teljesen az album felvételére és a dalok csiszolgatására koncentrálhattak. Ville Valo elismeri, hogy jó, hogy nem rohantak a stúdióba korábban. Akkor még nem lett volna kész rá az együttes.

Az volt a gond, hogy Ville lassan írta a dalokat, ezért csak 8 dal volt kész az albumra. Ville és Linde együtt írta a For You-t és az Our Diabolikal Rapture-t. Linde eddig csak ezt a két dalt szerezte a HIM számára.
A dobokat, a basszusgitárokat és a gitárokat, azaz a dalok alapját, nagyrészt a Munkkiniemi Ifjúsági Központban levő stúdióban vették fel, onnan elutaztak Jokelába, hogy felvegyék a vokálokat, a billentyűsöket és a többit. A felvételek összesen 15 napig tartottak.

Mivel a HIM-nek a stúdiózással kapcsolatos tapasztalata szinte nulla volt, az egész együttes eléggé elveszettnek érezte magát. A leghalványabb elképzelésük sem volt arról, hogy végül milyen lesz a hangzás. Hiili Hiilesmaa, akit hangmérnöknek és producernek választottak, az egész folyamat során segített a HIM-nek és Hiili mixelte a szalagokat végső formájukra a Finnvox stúdióban, kevesebb, mint egy hét alatt.

“A zene nagyvonalakban már tiszta volt, mikor a stúdióba mentünk, de minden extrát Hiilivel együtt kellett kitalálnunk.” – mondja Ville. “Tudtuk, hogy milyen billentyű- és gitárhangzást akarunk, de nem tudtuk, hogyan érjük el. Ehhez szükségünk volt Hiili segítségére. Nagyon féltünk, hogy Hiili túl sokat kísérletezik és a lemez túl őrült lesz majd, de végül, ha meghallgatod az albumot, hallod, hogy minden rendben ment. Hiilinek teljesen igaza volt az őrült tudósi módszerével. A stúdióban szar, 70-es évekbeli erősítők voltak, ezeket használtuk a gitárokhoz. Recsegtek-ropogtak a megfelelő helyeken. Tulajdonképpen Hiili alakította ki a HIM hangzását és arra az időre ő lett a HIM hatodik tagja, de a stúdiózás előtt nem avatkozott bele a dalainkba. A stúdió volt az ő területe.” /VILLE/

Két dalt, amely már megjelent az EP-n, kiválasztottak az albumra is. Ezeket most újra felvették. Az egyik természetesen a Wicked Game volt, amelynek már a 3. változatát készítették el. Az első a demo volt, a második pedig az EP-n megjelent változat. Később a HIM még egyszer visszatért a Wicked Game-hez, amikor felvették a dalt John Fryerrel a Razorblade Romance nemzetközi kiadására.
A The Heartless volt a másik dal a 666 Ways To Love: Prologue-ról, amelyet átdolgoztak a stúdióban. Az EP-n ez egy 7 és fél perc hosszú progresszív metál dal. Az együttes úgy gondolta, hogy érdemes lenne készíteni egy egyszerűbb és poposabb változatot ebből az alapvetően jó dalból. Ezért kemény gitárok nélkül vették fel, így elég könnyed lett ahhoz, hogy kontrasztot képezzen az album többi részével.

“Egy kis adalék a felvételekhez: a The Beginning Of The End elején én gitároztam, mert Linde nem volt ott akkor.” – meséli Ville. “A felvétel Jokelában készült, a világ legszarabb erősítőjével. A lehető legszarabb hangzást akartuk, pocsékul eljátszva és Linde ehhez túlságosan jó lett volna, ezért én mutattam meg a képességeimet abban a dalban.” /VILLE/

A debütáló albumon Villének igazán lehetősége nyílt, hogy ragyogtassa a szövegírói tehetségét. Sokat használta ugyanazt a halál és szerelem szimbolikát, amit a későbbi albumokon is. Ville ma azt mondja, hogy már egyáltalán nem emlékszik, melyek voltak azok az érzések, amelyeket megpróbált kifejezni azokban a szövegekben.

“Nagyon ellentmondásos érzések lehettek. Megpróbáltam úgy írni a dalokat, hogy különböző dolgokat érezhessek minden este amikor éneklem őket, úgy hogy közben ki is tudjak tartani a szavaim mellett. Ezért ezek nem történetek, mint a Bruce Springsteen dalok, ahol Leena Ikaalinenbe megy és jön az éjjeli hernyó.” /VILLE/

“Ezen az albumon keresztül kezdtem felfedezni, hogyan tudok trükközni a dalszövegekkel úgy, hogy ne aggódjak a közhelyek használata miatt. Fogalmam sincs, hogyan tudtam megírni a For You szövegét annyira fiatalon. Az a sor, hogy “in the grace of your love I writhe in pain” annyira nagyszerű. Egészében véve, az a lemez sokkal komolyabb, mint a mostani anyagaink. Úgy érzem, hogy nem volt elég humorérzékem akkoriban. Azt gondoltam, hogy mi most valami kibaszottul nagyszerű művészetet csinálunk vagy mi és később rájöttem, hogy ez talán nem volt egészen így. Komolynak kell lenned és sokat kell dolgoznod, de arra is képesnek kell lenned, hogy nevetni tudj önmagadon. És ez eléggé hiányzik az első albumunkból.” /VILLE/

“Általában mindig vannak bizonyos dalok egy albumon, amelyek fontosak a számomra és amelyek megadják a lemez egész hangulatát. Ezen az albumon egyértelműen a Wicked Game az én személyes kedvencem. A For You is, meg az Our Diabolical Rapture és a When Love And Death Embrace is. A Beginning Of The End, a Don’t Fear The Reaper és a The Heartless csak dalok az albumon. Ezek nem annyira fontosak a számomra, bár nagyon szeretem őket és fontosak voltak, amikor készültek. Mostanában nem kavarnak fel annyira.” /VILLE/

970345_640687795951529_885787447_nMikor befejezték a felvételeket, azt vették észre, hogy az album csak 32 perc hosszú. Azon tanakodtak, hogy most mi a fenét csináljanak. Igaz, hogy a Slayer Reign In Blood albuma még rövidebb, mint fél óra, de a HIM albumát mégis túl rövidnek találták. Aztán eszükbe jutott, hogy a Don’t Fear The Reaper feldolgozásuk nagyszerűen hangzott a legutóbbi demojukon, bár sohasem jelent meg. Úgyhogy odatették a lemez végére. A dal 7 perc hosszú, így az album teljes hossza 40 perc lett, ami már elég volt.

“A Don’t Fear The Reaper egy nagyon melankólikus dal, ugyanazon a módon, mint a Wicked Game.” – mondja Ville. “Halál és szerelem szimbolika van benne, egyfajta Rómeó és Júlia téma. Ezért amikor a demot vettük fel az az ötletem támadt, hogy duettként kellene megcsinálnunk.” /VILLE/

“June Hyde énekelte velem a dalt, ugyanaz a lány, aki sikított a The Heartless elején az EP-n. June egy régi barát az iskolából, ugyanabban a házban lakott, ahol én éltem a szüleimmel első osztály óta. Az apukája angol és az anyukája finn, ez megmagyarázza, miért énekel annyira pokolian jól angolul. Ő egy régi kapcsolat az általános iskolából, ugyanabba a középiskolába is jártunk és ugyanabba a zenei osztályba. Randizni kezdett Lindével és kb. 6 évig együtt jártak. Ha jól emlékszem Linde nem akarta, hogy June ott legyen a stúdióban, mert épp akkoriban szakítottak és nem volt hajlandó ott lenni, amikor June énekelt.” /VILLE/

“Soha sem értettem igazán a Blue Öyster Cult eredeti változatában levő férfiasságot, mert a dal egyértelműen egy férfi és egy nő közötti párbeszéd. Úgy gondoltam, hogy sokkal érdekesebb lenne csinálni egy olyan változatot, amelyben egy lány és egy fiú dönt úgy, hogy nem kell félnünk, kiugorhatunk az ablakon. A mi változatunknak a középső része igazán nagyszabású és epikus.” /VILLE/

Az együttes örömmel újra felvette volna a Don’t Fear The Reapert az albumra, de annyira késésben voltak, hogy be kellett érniük a demo változattal, amelyet az előző télen rögzítettek. Bár nem voltak megelégedve ennek a változatnak a hangzásával, mert mielőtt felvették volna egyszer sem játszották el közösen.
Mindenesetre az album most már elkészült. Szükség volt egy címre és a Greatest Lovesongs Vol. 666 valahogy jónak tűnt.

Aztán ideje volt, hogy kitaláljanak egy borítót, amely jól illik az album hangulatához.
Eredetileg, Villének volt egy nagyon ambiciózus ötlete a borítóhoz. Ez lényegében Ville testének egy hulla-szerű másolatából állt, amely lefelé fokozatosan csontvázba ment volna át. Aztán Ville fejét ültették volna a test tetejére.
Nem volt elég idejük és pénzük, hogy megcsinálják ezt, ezért aztán Ville elment a fényképész, Vertti Teräsvuori stúdiójába egy hosszú fotózásra. A képeken egy szinte egyházi hangulatú, Jeanne D’Arc-szerű szenvedő figurát kerestek.

“Mikor végre kiválasztottunk egy képet, úgy gondoltuk, hogy ez nem nagyon néz ki úgy, mint én. Az jutott eszünkbe, hogy senki sem gondolná, hogy ez az együttes énekese, mivel senki sem ismert bennünket akkoriban.” – mondja Ville. “Úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon ikon-szerű borító és pokolian jól illik az album hangulatához.”

“Még mindig van egy olyan komplexusom, hogy egy album borítójának már a mixelés megkezdése előtt kész kellene lennie. Így a képet ki lehetne nyomtatni és rá lehetne ragasztani a keverőpultra. Aztán amikor azon gondolkodsz, hogy milyennek kellene lennie az album hangzásának, csak ránézel a képre és már tudod is. Ez nem mindig történt így, de próbálok ragaszkodni hozzá.” /VILLE/

“Azt akarom, hogy az összes album különböző színű legyen. Az első album színe egyértelműen egy sötétvörös, gótikus-erotikus tónus volt, miközben a Razorblade Romance inkább rózsaszín rágógumi, pop, a 80-as évek és glam volt. A legújabb, Deep Shadows albumon egy Patti Smith és Lou Reed stílust használtunk, egy hideg, new-yorki-művészkörök-a-hetvenes-években hangulatot. Az embereknek nagyon gyakran már a borító alapján is elképzeléseik vannak az albumon levő zenéről, úgyhogy megéri erőfeszítéseket fektetni ebbe.” /VILLE/

549037_641125605907748_1365526817_n Az együttes nem akarta, hogy az album egy hagyományos fotót tartalmazzon az együttesről, mert a HIM kérésére digipak kiadásban jelent meg, nem egy normál tokban. A borítókon alig fértek el a dalszövegek és egy szív, benne a 666-os számmal. A misztikusságot jobban kedvelték egy öt hosszú hajú srácról készült képnél, amely úgy nézett ki, mint bármelyik a millió Danzig másolat közül.

A lemeztársaság nem rajongott a borító ötletéért. Úgy gondolták, hogy túl Billy Idolos hatást kelt, ha a borítón csak egy fiú van. Az együttes nevével kapcsolatban is harcok voltak. Az együttes maga azt akarta, hogy a HIM szó alig olvasható legyen a borítón, de a BMG természetesen nem értett egyet ezzel. Úgyhogy kompromisszumot kötöttek. Ennek ellenére, az együttes neve és az album címe a végső változaton is homályos és beleolvad a háttérbe.

“Akkoriban az életemnek egy fiatal-szenvedő-művész szakaszán mentem keresztül és a borító jól illett ehhez.” – mondja Ville vigyorogva. “A Greatest Lovesongs borítója sokkal jobban nézett volna ki egy nagy bakelit albumon, de sajnos ebből nincs LP változat, legalábbis még nincs. Egy nap talán csinálnunk kellene majd egy dobozos LP kiadást az összes BMG albummal.”

Ville azt mondja, hogy még mindig őszintén szereti a Greatest Lovesongs-t, de az album meg is tanította az együttest néhány dologra. A dalokban női kórusok voltak és különböző olyan stúdiós trükkök, amelyekről kiderült, hogy feleslegesek a zenéhez. A hangulatkeltő elem is túl sok volt, ez élőben nem működött.

A dalok sorrendjével kapcsolatban is volt egy kis harc a lemeztársasággal. A BMG azt követelte, hogy a nyitó dal, a For You után zárójelben tegyék oda az intro szót, hogy azok az emberek, akik csak az első dal túl hosszú introját hallgatják meg egy lemezboltban, ne gondolják, hogy az egész album ilyen. Mikor később a Greatest Lovesongs megjelent Németországban, megváltoztatták a dalok sorrendjét és a Your Sweet Six Six Six-et tették az első helyre, így az album egy sokkal dinamikusabb kezdetet kapott.

Hiili Hiilesmaa folytatni akarta az őrült tudósi kísérleteit a Greatest Lovesongs mastering fázisában is. A Finnvox stúdióban ő és Pauli Saastamoinen hozzárakott egy effektet az It’s All Tears végéhez, amelyben a sztereó hang akadozik, mintha a lemez törött lenne. Mikor megkezdődött a CD előállítása a gyártók azt hitték, hogy valami baj lehet a master szalagokkal és Pauli Saastamoinent többször is felhívták ebben az ügyben. Sőt, később a Greatest Lovesongs több példánya is visszakerült a lemezboltokba, mert az emberek azt hitték, hogy hibás példányt vettek. Egy csomó barát kérdezte az együttestől, csak nem fogyott el a pénzük, hogy azóta felhagytak az ilyen technikai trükkökkel?

Az album megjelenése előtt a BMG természetesen úgy döntött, hogy megjelentet egy kislemezt. A When Love And Death Embrace-t választották első kislemeznek.

“Emlékszem, megbeszéltük a fiúkkal, hogy mennek, felveszik a lemezt és elhozzák hozzám, amikor elkészült. Aztán megnézzük, hogy mi van rajta. Így történt és Ville megkért engem, hogy válasszak egy kislemezt.” – mondja Asko Kallonen a BMG-től. “Meghallgattam a szalagot. Ez nem jó kislemeznek és ez sem… Aztán a When Love And Death Embrace jött és arra gondoltam, nahát, micsoda nagyszerű dalszerzői érzék. Hirtelen előugrott a tökéletes sláger és ezt jó értelemben gondolom. Minden dallam és hangulat a helyén volt abban a dalban.”

“A lemeztársaság emberei csodálkoztak, hogy miért választottunk kislemeznek egy ilyen lassú dalt.” – folytatja Asko. “De én teljesen biztos voltam abban, hogy ez az adott dal a maga módján képviseli a HIM egész lényegét. És még mindig így gondolom. Zene, amely szentimentális és érzelmes, de ugyanakkor valahogy veszélyes és furcsa. Arra gondoltam, hogyha ez a dal nem működik, akkor az együttes sem tud működni majd.”

“Aztán a rádiók újra és újra játszották a When Love And Death Embrace-t és ezen a ponton már TUDTAM, HOGY A HIM VALAMI NAGGYÁ VÁLHAT”

(68-77. oldal)

Forrás: www.valo.atw.hu

 Timmyce

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield