HIM | Irving Plaza, NYC | 2014. 03. 14.

Fotó: Christa Titus

Christa Titus visszatekintése a koncertre…

Szombaton már öt perccel a kezdés, és jóval a fő fellépő, a HIM érkezése előtt a befogadóképességének határáig tömve volt a New York-i Irving Plaza az előzenekar, az Anathema fogadására. Az angol csapat a diadalmas tavaly szeptemberi Gramercy Theater-beli koncert óta először tért vissza. Az Anathema azonban csak a történet egyik fele. A tapsvihar, amely a hat dalos fellépés után a progresszív rockerekre zúdult, csak az előszele volt annak a szédítő sikoltozásnak, amely a finn hard rock csapat, a HIM színpadra lépése után tört ki.

A HIM számára e keserédes előny azon felgyülemlett követelésből származik, hogy tavaly májusban szó szerint az észak-amerikai turné megkezdésének hajnalán betegedett le az énekes, Ville Valo komoly légzési nehézségek miatt. Éppen a Golden God Awards-on készült a „legelkötelezettebb rajongótáborral” rendelkező együttesnek járó trófeát átvenni, amikor a turnét törölni kellett. Az Irving Plaza közönségének a banda érkezésére történő hisztérikus reakciója azon a szájhagyományon alapult, hogy a csapat topformában van, ami gyorsan be is bizonyosodott. Az elkövetkezendő 90 percben nem volt megállás sem a HIM erőteljes előadásának sem a hangerőnek.

A HIM és az Anathema is a szerelem és a kétség zűrzavaros vonzerejével operálnak, mely utóbbi banda a doom metál stílusból nőtte ki magát egy igen inspiráló rockműfajjá. Ez testhezállóbb volt az Anathema-nak, mint a Gramercy nagyszínpada, de nem akadályozta meg a bandát az olyan számok előadásában, mint a Deeper, az isten-veled-szerelmem stílusú Untouchable, Part 1 és Untouchable Part 2, és a magasröptű Thin Air, amely minden percben erőteljesebb lett. Az énekes/gitáros Vincent Cavanagh, testvérével Daniel-lel (szintén gitáron) és a másik vokalistával, Lee Douglas-szal együtt mutatták az utat, végletekig hű Rómeóként teleszerenádozva a termet.

Nemúgy mint más frontemberek esetében, Valo jelenléte higgadt és megfontolt. Ez részben az éneklési stílusának is köszönhető. Egy nyúlánk srác, aki amolyan Boris Karloff-féle dörmögést ad elő, ami bizony erőfeszítésbe kerül, nem számít, mennyire tűnik nyugodtnak a mikrofon mögött. Valo a féktelen mozdulatokat meghagyta a basszusgitárosnak, Mikko „Migé” Paananen-nek, aki úgy tombolta körbe a szűk színpadot, mint egy ádáz harcos. A gitáros, Mikko „Linde” Lindstrom, a dobos, Mika „Gas Lipstick” Karppinen és a billentyűs, Janne „Emerson Burton” Puurtinen is legalább annyit beleadtak, de nehéz volt levenni a szemet Paananen-ről. Állandóan a határán volt annak, hogy lekószáljon a színpadról, anélkül, hogy észrevette volna.

A HIM azzal tette emlékezetesebbé a pillanatot, hogy inkább a jobban ismert katalógusnál marad, és a legutóbbi albumukról, a Tears on Tape-ről csak a címadó dalt és az All Lips Go Blue-t bátorkodtak eljátszani. Az utóbbi szám összhangban volt a könyörtelenül brutális tempóval, amit a banda diktált, így mutatva meg a love metal-t, mely címkével már hosszú idővel ezelőtt felvértezték a csapatot.

A HIM rohama a Buried Alive by Love-val kezdődött, átfolyva a billentyű által felvezetett Wings of a Butterfly-ba, majd a Right Here in My Arms és a hullámzó The Kiss of Dawn. A HIM legnagyobb slágerének és szerelmes dalának, a Join Me in Death-nek az eső ütemére a közönség már azelőtt énekelni kezdett, hogy Valo nekiállhatott volna,majd a banda tovább fűtötte az őrjöngést az esedező Your Sweet 666-szel. Chris Isaak Wicked Game-jének művészi feldolgozása – egy álomszerű sirám, amelyet az ötös egy tüzes szexuális feszültségtől fűtött dörmögéssé formált át – nem okozott csalódást, és az Into the Night, mely végül lezárta az estét, méltó búcsút intett a következő szavakkal: „into the night we ride/scars wide open/into the night, you and I, torn and broken”

Írta: Christa Titus

|Forrás: Billboard|

Jó lenne már egyszer egy magyarországi koncertről ilyeneket olvasni! 😛 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield