Életmentő dalok! | Ville kedvencei

2013 tavaszán a Kerrang! Magazin megkérdezte Ville-t, melyek azok a dalok, amelyek számára életmentőnek bizonyultak az évek során. Íme:

Az emlékeim szerinti első dal, amit hallottam…

TAPIO RAUTAVAARA – SININEN UNI

„A szüleim régen rengeteg finn népzenét hallgattak, és ez a dal – amit az 50-es években vettek fel – a mintaképe a finnességnek. A cím lefordítva ’Kék Álmot’ jelent. Egy melankolikus kis dalocska, amire emlékszem, hogy kiskoromban sokat hallottam. Az Apukám sokszor felkapott rá és táncolni kezdett velem, mert ez volt az egyetlen, amire abbahagytam az átkozott sírást, amikor kisbaba voltam. Sokszor hallgatták a Motown-t és a The Rolling Stones-t is, és ez az egyik oka, hogy sohasem kedveltem a The Beatles-t, mert a Stones-on nevelkedtem. A Beatles bekaphatja!” /Ville/

Az első dal, amit megtanultam eljátszani…

IRON MAIDEN – RUNNING FREE

„A suliban volt egy B.L.O.O.D. nevű bandánk, ami tulajdonképpen nem jelentett semmit, csak úgy gondoltuk, hogy menőn hangzik. Nem volt énekesünk, viszont volt két dobosunk, mert az egyik túl szégyenlős volt, hogy a nyilvánosság előtt játszon. Kétszer léptünk fel a zeneszakkör előtt, és ezt a dalt hoztuk össze. Nem hiszem, hogy valaha is eltaláltuk volna, nagyon szarul hangzott, de magától a játéktól úgy éreztem, hogy valami nagyobb dolog része vagyok. Szóval Isten áldja Steve Harris-t (a Maiden basszusgitárosát)!”  /Ville/

 

A dal, amitől táncra kell perdülnöm…

SALEM – KING NIGHT

„Adj egy rekesz sört meg a Bee Gees-t, és egész éjjel táncolni fogok! 😀 Ez a dal a legeltorzultabb, legperverzebb gyönyör a fülnek, amit hallhatsz. Félelmetes, torz és zajos. Van benne valami szépség, és félig-meddig még táncolható is. Némi biztonságérzetet is ad táncolás közben, mert nem lehet elrontani. Hogy milyenek a táncmozdulataim? Hát eléggé szabadszellemű táncosnak nevezném magam…” /Ville/

 

A dal, amit bárcsak én írtam volna…

ANATHEMA  – UNTOUCHABLE PART2

„Mivelhogy olyan érzelmes fajankó vagyok, amilyen, ezt a dalt mondanám az Anathema legutóbbi albumáról. Szeretem ezt az együttest. És öröm volt számunkra, hogy többször is turnézhattunk velük. Minden albumukon van egy olyan szám, mai miatt örömkönnyeket ejtek. Kétségtelenül ez egy olyan dal, aminek a hallgatása közben rá kell jöjjek, hogy nem tudnék felmenni a színpadra és követni őket, mert le kellene tolnom 6 sört, hogy legyen elég bátorságom hozzá. Szóval azt hiszem, igazából az Anathema hibája, hogy elvonóra kellett mennem annak idején…” /Ville/ 🙂

 

A suliban a kedvenc dalom volt…

W.A.S.P. – L.O.V.E. MACHINE

„Abban az időben, amikor még az otthoni magnókazi felvételekkel gyilkoltuk a zenét, ez a szám mindegyik összeállításomra rákerült. Ha nem veszed figyelembe a dalszöveget és nem gondolsz Blackie Lawless (W.A.S.P. énekese) felrobbanó ágyékvédőjére, akkor egy eléggé  melankolikus szám, és a hangneme valamint a dallama igazából nagyon finn! Játszd le valamelyik HIM dal után, nem is állnak olyan messze egymástól! Gyerekkoromban nem tanultam angolul, és azon a részen, ahol azt énekli: ’L-O-V-E  all I need’s my love machine’ nagyon sokáig azt értettem, hogy ’Hello Miss Piggy’. Igen…” /Ville/ 😀

 

A legszomorúbb dal, amit valaha hallottam…

AVRO PÄRT – FÜR ALINA

„Azon gondolkodtam, hogy elsütök itt egy Limp Bizkit viccet, de próbálok nem faragatlan lenni, szóval annyit mondok: Ez egy klasszikus darab egy észt zeneszerzőtől. Nagyon csupasz, csak zongora van benne – és nem csak nagyon légies, de elég ijesztő is a maga ritkaságában. Arra késztet, hogy megkérdőjelezzem az józan eszem, ami nem kimondottan idéz elő sok mosolyt…” /Ville/

 

A dal, amire szerelmes lettem…

CRADLE OF FILTH – FUNERAL IN CARPATHIA

„Ez talán nem a legromantikusabb szám, ami a kéjes vágyakozásra emlékeztethet, de nálam működik. Volt egy időszak, amikor minden reggel erre keltem. Akkoriban volt egy kis fellángolásom, aminek ez volt a betétdala. Körülbelül annyi ideig tartott, mint maga a szám. Szerettem Dani csipkelődős dalszövegét, és egyértelműen meghozta azt a bizonyos hangulatot…” /Ville/

https://www.youtube.com/watch?v=sX6-Yo1tt7A

 

Az általam írt dal, amire a legbüszkébb vagyok…

HIM – CYANIDE SUN

„Nem vagyok keresztény, de a büszkeség nem bűn? De ha mindenképpen választanom kell, akkor ez az. Amikor egy dalon dolgozol, mindig ott a kísértés, hogy túlanalizálj mindent, de ez elég rövid idő alatt összejött, mert volt benne valami különleges. Nagy érzelmi töltettel rendelkezik számomra és a bandában a többi srác számára is. Sok szar dolog történt akkoriban, és valami miatt oly módon foglalja össze azt az érzelmet, hogy mégis jó érzéssel tölt el. Visszatekintve olyan, mint egy hangos-kép. Nagyon ritkán tudnak egy ilyen kép színei ennyire élénkek lenni később, mikor visszatekintesz rá, de ez semmit sem veszített ebből a fényéből.” /Ville/

https://www.youtube.com/watch?v=r2BdxNm0fcs

 

A dal, amit szeretném, ha a temetésemen játszanának…

FIELDS OF THE NEPHILIM – PSYCHONAUT

„Ez egy olyan rituális zene, amit csak a rock and rollban találhatsz meg. Egyik egyházhoz sem passzol igazán, szóval így igazi távozni. Hogy a gyászolóim hogyan vélekednének róla? Csesszék meg! Akkor már nem leszek itt, szóval kibaszottul nem fog érdekelni! De azt gondolom, hogy az emberek, akik ismertek, értékelni fogják ezt a korábban említett kissé szabados megközelítést. Nem amolyan pityergős és álszent, és igazából örülnék, ha a síromon táncolnának, miközben hallgatják.” /Ville/

 

A legjobb dal, amit valaha írtak…

BLACK SABBATH – SABBATH BLOODY SABBATH

„Tényleg meg kell magyaráznom, hogy miért is ezt választottam? A riff, a tartás, a dalszöveg, a hang – és mindez egy olyan banda kezei között egyesül, ami a mindent jelenti számomra. És ez az első dal, amit hallottam tőlük, mert kicsit később fedeztem fel őket és sorjában hallgattam a lemezeket. Amikor először teszed fel ezt az albumot a lemezjátszóra, a pillanat onnantól kezdve kőbe vésődik. Örökkévaló és megváltoztatta az életemet – remélhetőleg jó irányba!” /Ville/

https://www.youtube.com/watch?v=BqS0NME_PZM

|Forrás: Kerrang! Magazin, 2013 tavasz|

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield