BURTON FŐZŐCSKÉZIK

Nos Burton sem rögtön a HIM billentyűseként kezdte a pályafutását, hanem mint minden földi halandó hétköznapi munkából élt. Néhány évig dolgozott egy étteremben szakácsként, és annyira megszerette a konyhát, hogy a mai napig is szívesen veszi kezébe a fakanalat. Ez amolyan hobby, pihentető elfoglaltság számára.

burton cooking_full3

Íme egy kis interjú vele erről, a tovább mögött pedig a fordítás:

K: MI A HASONLÓSÁG A FŐZÉS ÉS A ZENE KÖZÖTT?

B: Tulajdonképpen több is van. Ahhoz, hogy ízletes eredmény szülessen mindkét esetben a megfelelő hozzávalók kellenek egy jó receptből és a képesség, hogy jól tudd összekeverni őket.
Azt hiszem, hogy ezek azok a ritka területek, ahol mindenféle tanulás nélkül sikereket érhetsz el. Természetesen ha megtanulod, hogyan kell, az nagy segítség lehet egyesek számára – legalábbis nekem az volt annak idején – de lehetséges jó szakácsnak vagy jó zenésznek lenni anélkül is, hogy az iskolapadot koptatnád.

K: MIT LEHET TALÁLNI EGY BILLENTYŰS HŰTŐSZEKRÉNYÉBEN?

B: Hát mindenféle hozzávalót, ami csak éppen akad… Nos, zöldséget, babot, sajtot. Nem vagyok nagy vegetáriánus, szóval szoktam használni tejtermékeket és tojást is. A sajtot nagyon szeretem, szóval azt mindig meg lehet találni a hűtőmben.
Természetesen a zöldségekből mindig a lehető legfrissebbet használom, de ha nem találok ilyet, akkor azt, ami van… és …. sok fűszert persze… és vajat. Szeretek vajat használni a sütéshez. De nem sokat, hanem éppen a megfelelő mennyiségben, mivel ez adja meg a „lelkét” az ételnek.

K: MI A KEDVENC ÉTELED?

B: Nos mindig is szerettem a „meztelenséget” :)))…, és a pizzák között a Margaritha Pizza az, amelyikről le vannak vetve a felesleges dolgok. Csak azokat az alkotóelemeket tartalmazza – véleményem szerint – amitől jó lesz egy pizza. És ez nem más mint a tészta, a paradicsom és a sajt. És persze nem szabad elfelejteni, hogy a megfelelő sütési feltételek nagyon fontosak.
Na igen, nálam megvannak ezek a feltételek, nem otthon, de kunyhómban igen. Van egy kemencém, ott lehet készíteni a legjobb pizzákat. Otthon megpróbáltam fejleszteni a pizzakészítési technikámat, talán a következő lépés egy úgynevezett „pizzakő” beszerzése lesz a sütőbe. Mivel a pizzákat forró felületen kell sütni.

K: HA A HIM EGY ÉTEL VOLNA, MI LENNE AZ?

B: Oh a fene… Ezek a bonyolult kérdések… Nos, azt hiszem… azt mondanám, hogy a „nevető frankfurti”* lenne… :DDDD

* ne kérdezzétek, hogy az mi, ez a szószerinti fordítás (gondolom, valami virsli féle) 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield