Az archívum újjászületik | The Aquarian | 2014. 12. 03.

Az interjút készítette: Bryan Reesman

A legtöbb rock bandának manapság tapasztalnia kell a lemezeladások visszaesését, ami miatt a turnézás válik az egyik lényegi bevételi forrássá. A HIM dark rockerei számára sem idegen a világjárás, hisz az elmúlt évben az ütősre sikerült Tears On Tape albumot követően hatalmas turnézásba fogtak. Másfél éven keresztül átszelték Európát, Észak és Dél-Amerikát és most először Kínát is. Mindez most egy 8 koncertes amerikai turnéval, majd pedig az újévi Helldone Fesztivállal zárul Helsinkiben.

HIM_London_20141205
Burton, Migé, Linde, Gas és Ville készülnek, hogy bemelegítsenek a Fields of the Nephilim előzenekaraként Londonban. (Képforrás: H.I.M.)

A finn csapat még mindig tud mit eladni. A banda mostani Love Metal turnéja a közelgő CD és boxset megjelenését népszerűsíti, mely tartalmazza az együttes első négy albumának – a Greatest Love Songs Vol. 666-nek, a nemzetközi áttörést jelentő Razorblade Romance-nek, a Deep Shadows And Brilliant Highlights-nak, és a korszakalkotó Love Metal-nak  az újrakiadását, valamint extraként élő felvételeket, eddig fel nem használt anyagokat és akusztikus verziókat. A nyolc albumukon túlmenően felnyitották a B-oldalas remixeket és az utóbbi  15 év élő felvételeit rejtő kincsestárat is, amivel az egyik leggyűjthetőbb repertoárral rendelkező modern rockbandává váltak,  amelyet a hardcore rajongók még mindig vallásosan vásárolnak. A közelgő Egyesült Államok-beli koncertet megelőzően a HIM frontembere, Ville Valo felhívta a the Aquairan-t Finnorszából, hogy beszéljen a turnéról,  az újrakiadásokról  és a zenei filozófiáról. Valo mindig közvetlen, elbűvölő és vicces. Sohasem veszi túl komolyan magát, még a melankolikus dalszövegek színpadi átadása során sem.

Srácok, mostanában eszeveszetten sokat turnéztok. Idén voltatok Kínában is?

Ami azt illeti kétszer is. Amikor először jártunk ott, őrült dolgok történtek – azt hiszem, ez áprilisban volt. Két fesztiválon léptünk volna fel. Átrepültünk, és a dolgok amolyan kulturális sokként értek minket. Nagyon érdekes hely, ahol csak nagyon kevés ember tud angolul összerakni egy mondatot. Nem azt mondom, hogy mi jók vagyunk ebben, de abban az országban határozottan nehéz volt úgy a kommunikálni, hogy egyáltalán megértsenek minket és fordítva. Elmentünk az első fesztiválra (Shanghaiba) és egyszer csak benyögték, hogy nem léphetünk fel. Aztán meg azt, hogy vagy eljátszunk három számot, vagy egyet sem. 10 órát repültünk emiatt és egy órás műsort kellett volna adnunk, szóval törtük a fejünket, hogy mi a fene folyhat itt?! De senki nem mondta meg, mi a helyzet. Semmit sem értettünk, majd némi huzavona után eljátszhattunk hat számot, aztán lezavartak minket a színpadról.

Később hallottuk, hogy valószínűleg túl sok jegyet adtak el a fesztiválra és volt némi gondjuk az emberek fesztivál területére történő be- és kiengedésével. Senki sem sérült meg, de a helyzet gyaníthatóan komoly volt. Mondtuk jó, akkor még maradt egy fellépés, és átrepültünk Pekingbe. Aztán ott 20 perccel a koncert kezdete előtt egy masszív homokvihar csapott le a fesztiválra és széttépte a főszínpadot tetőstül. “Mi a pokol?” – gondoltuk. Öt napig utaztunk, és mindössze öt dalt tudtunk eljátszani.  Jót nevettünk rajta. 8000 mérföld és napi egy dal. Őrület volt.

Persze nagyon rosszul éreztük magunkat miatta, mert úgy tűnt, hogy sok embernek tetszett a bandánk, élvezték a zenét és tudták, hogy kik vagyunk. Szóval úgy gondoltuk, hogy ezt jóvá tehetjük, ha megpróbálunk újra koncertezni ott.  Szeptemberben ismét felléptünk egy fesztiválon, és reméltem, hogy klubkoncertet is játszhatunk, így talán elkerüljük a homokvihart. Volt is egy klubkoncertünk, ami tökéletesen sikerült, majd egy másik fesztivál, ami szintén okés volt. Nem panaszkodhatom. Eléggé kalandos év volt ez, különösen ha a HIM-ről és Kínáról van szó. 🙂

Még ennyi év után is sok elkötelezett rajongótok van. Sokak mindenféle dolgot is feldobnak a színpadra nektek, legyen az akár póló, levél vagy költemény.

A versek nagyszerűek. Ezek a fő alapjai a következő albumunk dalszövegeinek. Nagyon jó kis gyűjteményem van köszönhetően mindazoknak, akik a turné alatt kiműveltek engem. Azt hiszem, egy banda nem választhatja meg a rajongóit, és azt sem, hogy egyáltalán lesznek-e rajongók, vagy hogy szórakoztató és szerethető-e bárki számára. Csak próbáljuk azt tenni, amitől jól érezzük magunkat belül, és ami elfeledteti velünk a világ szarságait, a mindennapi dolgokat. Ez bizonyos értelemben menekülés, de úgymond a saját igazsághoz és világhoz való menekülés. Elképesztő valami olyasmit tenni, ami jelentéssel bír az emberek számára a világ minden táján. Ez egy nagyon erős, egyben nagyon törékeny kapcsolat is, amiről nem akar túl sokat elmélkedni az ember, mert fél, hogy a végén még eltöri. Olyan érzés, mint az a T’Pau dal a 80-as évekből, a „China In Your Hand”. Szép, de nagyon törékeny.  Örülsz, hogy átélhetted, de nem akarod túlzásba vinni, nem akarod kitalálni, hogy mi rejlik mögötte, vagy hogy mitől következik be a varázslat. Például bírom David Copperfield-et is, de biztos vagyok benne, hogy sokkal unalmasabb lenne, ha tudnánk, hogyan csinálja azt a sok szarságokat. Vagy ugyanez lenne Criss Angel esetén.

Úgyis ez minden, amit szeretnél tudni valakiről, nem igaz?

Ne is mondd! Igazából az emberek unalmasak. Tudod, én nem szeretnék azon gondolkodni, hogy Leonardo da Vinci fingjának vajon csodálatos-e az illata! 😀 Mindenkinek van rejtett oldala, unalmas dolgai és seggfej oldala is. Senki nem lehet kedves, gyönyörű, csodálatos és intelligens a nap 24 órájában. Ha már a rock ’n’ roll világáról beszélünk, akkor talán Dave Grohl áll ehhez a legközelebb, de biztos vagyok benne, hogy ő is tud köcsög lenni, ha a szívét, lelkét és az akaratát is bele teszi.

Az albumok újrakiadására készülődve sok élő felvételt néztél át?

Igen is meg nem is. Nem hiszem, hogy olyan sok lenne. Az első albumhoz eléggé bajos volt érdekes cuccokat találni. Eredetileg a kiadó csak néhány számot kért, amiket Európában már megjelentettünk korábban a válogatás albumok részeként. Azt mondtam, hogy ha van rá alkalom, lehetőség és idő, inkább átfésülöm az archívokat meg a merevlemezeket, hogy találjak olyan dolgokat, amiket még nem adtunk ki, mert szerintem így sokkal érdekesebb. Nem tudom, hogy hallottátok-e, de az olyan albumoknál, mint a Love Metal, a demók nagyszerűek. Ugyanazzal a producerrel csináltuk őket, és igazán jól sikerültek. Nagyon ütősek, szuper kemények és szuper grunge-osak.

Minden egyes albumhoz próbáltam  keresni nyolc olyan számot a bónusz cd-kre, amiket azelőtt még nem adtunk ki. Az első albumhoz nehéz volt találni bármit is, mert abban az időben nem annyira vettünk fel demókat Pro Toolsban. Próbáltam régi szar kazikat keresni, de aztán sajnos nem találtam eleget, úgyhogy a bónusz dalok olyan élő felvételek lettek, amiket eddig még nem láttak napvilágot. Minden nem sikerülhet!

Szóval akkor a többi album tartalmaz sok demót és élő felvételt is?

Az hiszem, a legtöbb olyan anyag, amiket végül nem használtunk fel. Sohasem tartoztunk azon bandák közé, akik 37 különböző számot vesznek fel, és aztán a 12 legjobbat választják ki az albumra, majd kiadnak pár B-oldalas dalt, a többit meg hagyják pihenni valahol. Igazából pont az ellenkezője. Mindig egy kicsit kevesebbet írunk, aztán néhányat hozzá kell tennünk. Mindig az volt bennünk, hogy inkább kisebb mennyiségű dal részletein igazítgatunk, mert ehhez kell egy bizonyos idő. Együtt kell élned a dalokkal. Legalábbis nálunk ez nem gyors folyamat. Ez tette nehézzé, hogy valami igazán újat találjunk, de azért van néhány ilyen, beleértve pár új általam készített akusztikus verziót is. Húsvétkor vettem fel őket. Az egyik a „The Heartless”, a másik valószínűleg a „The Sacrament”. A konyhámban készítettem őket Húsvétkor egy laptoppal, ProTools-szal, egy pár előerősítővel, erősítővel és effektdobozzal. Jó volt valami újat is csinálni. De ezek még mindig ugyanazok a dalok, szóval ebben az értelemben olyan szuper nagy meglepetések nem lesznek. Nem vonultunk stúdióba, nem vettünk fel semmit, és nem csináltunk reggae verziót az egész első albumunkból.

A vokállal Brian Eno-is hangulatot teremtettem. Meg akartam tartani a tisztaságot, különösen az olyan daloknál, mint a „The Heartless”, ami az egyik legrégebbi.  ’91-ben vagy ’92-ben írtam, és nagyon-nagyon régóta nem játszottuk már élőben. Jó volt visszamenni és eljátszani akusztikus gitárral ennyi év után. Nagyon érdekes, hogy a zene segítségével pontosan úgy tudod érezni magadat, mint akkor, amikor kicsit fiatalabb voltál. Pontosan ugyanazokat az érzelmeket éled át.

Ugyanezt megteheted akkor is, ha rajongó vagy. Én valamilyen oknál fogva egy kis Soundgarden-nel kezdtem újra élni. Évek óta nem hallgattam már őket, aztán elkezdtem hallgatni a “Superunknown”-t, ami nem is a kedvenc albumom, de mégis  könnyes lett a szemem, annyi  jó és rossz emléket hozott vissza. A jó zene mérföldkő és mindenkinek a zenei naplójában megérdemel egy fejezetet. Elképesztő, hogy néhány dallam és pár dalszöveg hirtelen hogy át tudja alakítani a világot benned és körülötted.

Érdekes volt visszamenni, és újra előszedni az albumokat? Vagy már így is eleget hallottad őket?

Szörnyű volt (kuncog). Mókás volt meghallgatni a B-oldalas cuccokat, mert ezek sokkal kreatívabbak. Rengeteg mindent nem hallottam már sok-sok éve. Úgy éreztem magam, mint egy zenés Indiana Jones, mert újra be kellett néznem minden zugba és hasadékba a különlegességekért. De az igazi albumokat annyiszor hallottam már, meg az olyan dalokat, mint a „Your Sweet Six Six Six, hogy az már kicsinált. Ezeket élőben is játsszuk. Az első albumnál már csak a hibákat hallom. És ezeken analitikus fejjel kellett végigmennem, úgymond, mert meg kellett hallgatnom a mastereket is, hogy biztos legyen, hogy technikailag rendben vannak, hogy nincs-e bennük túl sok magas meg ilyenek, szóval nem volt annyira élvezetes ebben az értelemben. És volt egy kis zűr a bakelit gyártóval is, mert nincsenek meg a teszt nyomatok. Igazából nem hallottam a végleges vágásokat, úgyhogy szorítok és kész vagyok erőszakot is alkalmazni, ha nem hangzanak jól. 😀 De biztos jók lesznek.

Hallottam, hogy Bam Margera, aki a Love Metal-hoz több klipet is készített és erősen éltette a HIM-et, amikor először Amerikába mentetek, kiposztolt az oldalára egy online videót, amolyan videólevelet neked, amit később le is szedett.

Igen, hallottam róla. Nem tudom, mi volt ez. Valami részeg „miért nem lehetünk barátok?” típusú dolog. Utoljára Angliában láttam Bam-et nyáron egy fesztiválon, és nagyszerűen volt. (Brandon) Novak is ott volt. Jól esett kicsit leülni, mert addig nem volt rá időnk. Bam sokáig Izlandon tartózkodott, a saját cuccain dolgozott. Mi meg turnéztunk, és az útjaink valahogy soha nem keresztezték egymást. Szóval az elmúlt 5 évben kb. csak 3-szor vagy 4-szer találkoztunk. Régen olyanok voltunk, mint a testvérek, és egyfolytában együtt lógtunk. Nyilvánvalóan ez fura, de így bánik veled az élet. Nem vagyok csalódott és nem is haragszom. Jó volt újra látni őt. Talán ott lesz a turnén és újra összefutunk, lógunk egy kicsit.

Tervezitek, hogy jövő év elején új zenén fogtok dolgozni, miután szünetre vonultok a turnéról. Azon tűnődöm, vajon milyen lesz a következő albumotok, és úgy gondolom, hogy talán menő lenne valami egészen más dolgot csinálni. Nyilván a HIM-nek van egy bevett hangzása, amit az emberek nagyon szeretnek, de ugyanakkor Te személy szerint már dolgoztál szinte mindenkivel a finn folkzenészeken keresztül popzenészekig és black metal bandákig. Azon gondolkodom, milyen új hatásokat hozhatnál bele. Vagy aggódnál, hogy túl messze sodródnál a már kialakított hangzástól?

Nem. Azt hiszem, minden rock együttes meg akarja alkotni a saját „Back In Black”-jét. Valamit, ami tökéletes és néhány akkorddal és elemmel kifejezi, elmondja mindazt, amit a rock zenéről csak lehet vagy ilyesmi. A tökéletes album mindarról, amit próbálsz összerakni. Kutatunk a tökéletes módon kivitelezett tökéletes dal után, amin keresztül az egyéniségünket mint személyek és mint banda kifejezésre juttathatjuk. Azt hiszem, még mindig keressük. A Love Metal eléggé közel volt hozzá, és minden egyes albumban van valami menő.  Jó lenne egy olyan lemezt készíteni, ami még inkább nyersebb, kevésbé kifinomult, kicsit több élővel, punkosabban. A srácok a bandában nagyon jó játékosok.

Emlékeszem a Jane’s Addiction első albuma félig stúdió, félig élő felvétel volt. Sok együttes csinálta ezt a 70-es években.  Neil Young is. A koncerteknek nagyon jó a hangulata, és felveheted az összes fellépést a turnén, aztán visszamész és kitalálod, hogy melyik volt az a különleges este, ahol a dalok igazán működtek. Aztán talán felveszel hozzá kis háttéréneket. Olyan mint Frankenstein szörnye – nem élő dolog, de nem is stúdió, valami a kettő között. Igazán akkor működik, ha a legjobbat szeded ki mind a két világból – megkapod a fülbemászókat és a finomságot a stúdiófelvételekből, ugyanakkor megkapod azt a nyers, korhadt, takonyfolyatós dolgot is, amit a stúdióban nem. Valami ilyesmi csodaszámba menne. Nem tudom, hogyan reagálnának rá az emberek, de végeredményben ez mindig olyan, mintha orosz rulettet játszanál.

|Forrás: The Aquarian|

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield