10 éves a Dark Light…

Legalább is a finn Soundi szerint pontosan 10 évvel ezelőtt jelent meg a nagy hatású album. Bár az egyes országokban ez a dátum eltérő, elsőként Németországban látott napvilágot a korong 2005. szeptember 23-án. A régi szép “történelem előtti” idők… 🙂 Alább egy kis összefoglaló arról, amit érdemes lehet tudni:

5 dl
A Dark Light borítója

A lemez producere eredetileg Andy Wallace lett volna, de Ville nem akarta, hogy túl “amerikai” hangzású legyen az album, így később inkább Tim Palmerre esett a választás, akivel már korábban is dolgoztak együtt.
Dark Light megírását egy megegyező című finn könyv inspirálta, mely ősi mitológiai és vallási (főként keresztény) történeteket tartalmazott, így több dalszövegben is találhatóak ilyen utalások. Például az első kislemezen, ami már 2005 nyarán megjelent ‘Wings of a Butterfly címmel, az elnevezés egy görög mítoszra utal, melyben két léleknek el kell pusztítania valami gyönyörűt ahhoz, hogy örökké élhessenek. Az In the Night Side of Eden című dalban pedig a  “we descend to the circle number four”  szöveg Dante Isteni színjáték című művének Poklára utal.
A második kislemez  a ‘Killing Loneliness lett, melynek amerikai verziójú klipjében Kat von D is feltűnik.
Számos rejtett üzenet is felfedezhető a lemezen, például a Venus (in our Blood)’ elején egy kislány hangja hallható, aki  a következő kérdést teszi fel visszafele lejátszva: “Where are we going, Daddy?”, valamint az  ‘In the Nightside of Eden’ and Behind the Crimson Door’ végén is vannak hasonló eltorzított hangok.

A korong mérföldkövet jelentett a HIM és talán a finn zeneipar életében is, hiszen ez volt az első hazai lemez, amely az Egyesült Államokban is aranylemez státuszt tudott elérni. Mindez azt jelenti, hogy egy évvel a megjelenés után csak a tengerentúlon több mint 500 000 példányban kelt el, és a debütáló héten a Billboard 200 toplista 18. helyén kezdett. A sikerhez az is hozzájárult, hogy a Jackass filmekből ismert, Bam Margera az együttes nagy rajongójaként és Ville jóbarátjaként népszerűsítette a bandát.

És hogy a frontember mit gondol erről? Pár éve még ezt mondta:

“Ez volt az első album, ami aranylemez lett az Egyesült Államokban, és ez azóta is óriási büszkeséggel tölt el!” /Ville, 2010/

|Forrás: Soundi, Wikipedia|

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

WordPress Anti Spam by WP-SpamShield